*** A baleset bele volt kódolva a napba. Ott kezdődik, hogy az óvoda mindenese nem javította meg a homokozó szélét. Három hete szóltak neki. De ez az ember olyan tizenkettő egy tucat karbantartó, aki mindent megcsinál, csak azt nem, amire megkérik. A homokozó szélén az egyik deszkából kitört egy darab. Balesetveszélyesnek tűnt. Aztán ott a fém homokozólapát. Miért fém? És a cipőfűző. Ennyi. A fiú pont hátra néz, amikor aálépi a homokozó szélét. A cipőfűzője beakad, elesik. A kezét védekezésül maga elé tartja, és pont bele a fém homokozólapátba. Csúnya mély vágás. Ömlik a vér. A fiú feláll és az alkarjat nézi. Az óvónő máris indul a kötszerekért. Igen.
A copfos az udvar másik végén van. Azonnal indul. Nincs benne félelem, sem sajnálat. A szeme csillog. Odaér, megérinti a karját. Finom érintés. Benne van minden szeretete és törődése. Az épp feltörni készülő sírás visszaszorul. Egy pillanatra egymás szemébe néznek, aztán a copfos visszahúzza a kezét.
Az óvónők bevezetik a fiút. Be kell kötni a sebet. Az ajtó felé tartva a fiú visszanéz a copfosra. De Ő már nem figyel. Visszafelé tart a sarokba a lányokhoz. Ahogy befele bandukol érzi, hogy valami történt most.
Horák Árpád 