++++ A pap bosszúsan csörtet visszafelé a bokrok között. Reverendája szoknyaként lebeg mögötte. Az ágakat dühödten üti félre. Numinózusnak kellett volna lennie a szertartásnak. Ahh. Ostoba, tanulatlan népség!
A fogatlan öregasszony nem jött ma előre a sziklaperemig. Egész nap a barlang bejáratában a földön ül és ábrákat karcol a porba. Ahh. Minek jött ide ez a pap? Mit hozott? Csak kétséget. Mert valóban bizonyíték az, ha ma nem írok semmit? Jobbról egy kisfiú fékezi le mellette nagy lendületű futását. Tetőtől talpig szürke a rárakodott portól. Csak egy ágyékkötő van rajta. Átszellemült, boldog mosollyal nyújtja át a kenyérlángost. Ahogy az öregasszony kiveszi a kezéből, máris fordul, és a gyerekek soha el nem fogyó energiájával rohan vissza a faluba. Az öregasszony újra írni kezd a porba. Kétség. Ezt hozta a pap. Kétséget. És a kétség ugyan olyan mint a félelem. Rombolni kezd, ha befészkeli magát a szívedbe. Hátra néz és látja, hogy nem ég a tűz. Felkel, és egy nagy zöld ágat dob a parázsra. A sötétszürke füst azonnal kivagódik a barlang bejáratán, fel az ég felé. A faluból több tekintet is barlang szájára szegeződik. De a boszorkány nincs sehol. Nem ez lesz a napja, hogy visszatér a faluba.
Horák Árpád 