¥¥¥ A szél, a fodros hullámok a tavon, a hajladozó fenyőfák és a szürke ég nem sok jót ígér a mai napra. Próbálod kiszellőztetni a fejed az erkélyen, de ahogy leérsz a nappaliba egyből tudod, hogy nem jártál sikerrel. Egy elkésett köszönés, egy kérdő tekintet, egy hallgatást megtörő kérdés, és egyből tudod: az idegeid a pattanásig feszültek. Várod, hogy bekövetkezzen a katasztrófa. Egy rosszul időzített nevetés, egy dühös kérdőre vonás, egy replika és… Basszus.
Befelé fordulsz. Érzed, hogy elér a magány. Kinlódva vágysz az intimitásra minden mondatban és rezdülésben. És persze nem jön. Kiakadsz. Nem azon, hogy nem jön. Tudod, hogy ez lehetetlen. Azon akadsz ki, hogy már megint pótolni akartad ŐT. Pedig tudod jól, hogy ez nem lehetséges. Van, akit nem lehet pótolni.
Horák Árpád 