(19.) Mese III.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy fiú. A lánynak hosszú fekete haja volt, ami a háta közepéig ért. Vékony volt, hosszú combokkal, és imádott miniszoknyát hordani. (ami igencsak jól állt neki) A fiú izmos, világos bőrű volt, olyan tejszőke hajjal, hogy a felületes szemlélő albínónak hihette. Minden egyes napon kiálltak a kedvenc útkereszteződésükbe, és összeolvadtak egy forró csókban. Mígnem aztán egy napon váratlan dolog történt. A lány vette észre. Az árnyék. Igen, az árnyék. Az árnyék azt mutatta, hogy több órája állnak már az út közepén, a kedvenc kettős záróvonalukon, és körülöttük semmi. Az egész környék kihalt. Sehol egy autó, sehol egy gyalogos. Semmi élet. És ezért a lány megrémült. Mi történhetett?  Kérdezte. A fiú sem értette. Így azután újra összefonódtak egy forró ölelésben. Addig ölelkeztek, amíg végül lement a nap. És azóta ott állnak a sötétben, és az árnyék nem hívja fel a figyelmüket arra, hogy mi folyik a környezetükben. Azóta is boldogan állnak ott, hacsak meg nem haltak.