¥¥¥ A sötét felhőkkel érkező szél a ház felől fúj. A várost még nem érte el a vihar, de ahogy a hegyek felé nézel, látod, hogy a tó felett már esik. A többiek beszorultak a házba, gondolod. De nem foglalkozol ezzel. Nem akarsz ma már visszamenni. Nincs miért. Ő nincs ott.
Ahogy kiszállsz az autóból, érzed a szelet. Ismerős érzés, ahogy a forró levegő finoman végigsimitja az arcod. Ismered ezt. Az első szél. Még meleg. Nem túl erős. Ez a kedvenced. Aztán ahogy egyre erősödik, egyre hidegebbé is válik. Közeledik a vihar. Még nem vagy otthon, amikor megérkezik. Gyorsabban jött, mint gondoltad. Pár perc és esni fog. El fogsz ázni. A kocsiba rekedt párás meleget pillanatok alatt kiviszi a huzat. Élvezed, hogy a hűs légáramlás körbevesz. A ház előtt elkap a vihar. Ez már nem szellő, nem fuvallat. A szél vadul belekap a pólódba és pillanatok alatt eláztat a nagy cseppekben zuhogó eső.
Nyugodtan sétálsz. Már nincs miért sietni. Eláztál. Eszedbe jut a gyerekkorod, amikor a forró nyári napok végét egy gyors zápor zárta. Kint álltál mezítláb a többiekkel a felforrósodott aszfalton, és vártad a meleg esőt.
Amikor hazaérsz, eszedbe jut, hogy ma nem találkoztál Vele. Vegyesek az érzéseid. Jó lett volna látni. És megtapasztalni, mire vagy képes most. Melegséget tudsz adni? Törődést? Tudsz Rá figyelni? Tudod megfelelően értékelni a reakcióit? Nem belelátva a vágyaidat? Meg tudod érinteni? Meg tudod hallgatni? Egyáltalán. Tudod szeretni?
Horák Árpád 