Azt hitted, nincs lejjebb, de tévedsz. Már amikor belépsz azzal fogad, hogy a párja ideköltözött, már egy hónapja, és vesznek egy házat. Hát azon kívül, hogy nem kérdezted, miért neked mondja ezt el?? Udvariasan figyelsz, nem akarod bántani. Biztosan tudod, hogy nem tudja milyen reakciót vált ez ki benned.
És ez még nem minden. A másik csapás szőnyegbombázásként követi a fogadtatásodat. (Már az induláskor érzed, hogy rád tör a soha el nem múló és megszüntethetetlen hiányérzet. Nem vagy toppon, amikor odaérsz ) Tegnap ellenséges voltál velem. Mondja. Ő nem egy (volt) barát. (Nem is lesz. Egyszer próbáltál vele beszélni, de belekényszeritett egy helyzetbe, amiből kétségbeesetten kapálozva próbáltál menekülni, sikertelenül. Ezért megszakitod Vele a (még ki sem alakult) kapcsolatot. A top háromban van a “mit utálok legjobban” listádon az olyan helyzet, amikor a félikres vonzódásod miatt olyan valaszreakciót adsz, amit nem is akarsz. Skizofrén helyzet, hogy pontosan tudod, hogy a hiányérzet miatt válaszolsz így. Mondod a választ, és közben tudod a válaszod okát, célját és eredményét, tudod, hogy fog reagálni, tudod hogy nem NEKI akarod ezt mondani, hiszen a csalhatatlan emberismereted most is tökéletesen működik, mégis kimondod, mert ez a hiány, ami benned van, úgy irányít téged ilyenkor, mint egy zombit. A legdurvább az, hogy miután ezt álélted és megértetted,, azután, hogy pontosan tudod, milyen ez a lány, a vonzódás nem szűnik meg.) Szóval. Ellenséges voltál velem tegnap. Mondja. Ilyen vagyok alapból. Mondod te. Próbálod elmondani, hogy a (nem mindig csak látszólagos) érdektelenséged tűnhetett neki így. Nem hagyja eltántoritani magát. Ez gáz, mondja. Na, hála istennek, már minősít is, gondolod. Jó, ok, ellenséges voltam, igazad van, mondod, próbálod lezárni a beszélgetést, de Ő erre közli, (kétszer is a biztonság kedvéért), hogy Őt aztán nem érdekli, hogy igaza van-e.
Ez a lány egy igazi utcai harcos, vagy egy fenomenális kommunikátor. (de az utóbbit azért nagy biztonsággal kizárhatjuk) De féliker. Ezért vonzódsz hozzá, és az a téves elképzelés, hogy visszakaphatod, amit egyszer már (örökre) elvesztettél, visz előre vakon és függőségben szenvedő zombiként. Hát. Nem ez volt az első. És az utolsó sem. De valahogy ez ma nem hiányzott.
A nehezen induló nap gyorsan fordul kellemesbe. Egyrészt ismerve ezeket a helyzeteket, könnyedén rázod le magadról a kellemetlen érzéseket, másrészt a lényeg nem ez, hanem amit a zárókörben ki is mondasz:
a saját utamon járok.
Horák Árpád 