*** A copfos izgatottan készül. Még el sem indultak, de már háromszor nyomja a vállát finoman a fiúhoz. Múzeum. Mi értelme ennek? A fiú nem érti. Élettelen kitömött állatokat és régi, poros, használhatatlan tárgyakat nézni? Minek? Ráadásul csendben kell lenni. És a lányok zizik lesznek. Egész nap futkározni és ordibálni fognak.
Mégis jó lesz. Foghatja a kezét. Ő lesz a párja, és az odaút legalább húsz perc. Végig kézenfogva. Vele. Imádja ezt. Mindenhol jó hozzáérni, de a keze! Az különleges. És amikor fogja a kezét, a copfos sokat cseveg és máshogy néz rá. Valahogy jobban. Múltkor is, amikor náluk volt, és legóztak, megfogta a copfos kezét, és ettől a lány olyan más lett. Lesütötte a szemét, olyan furcsán mosolygott, és picit ringatta magát. A fiú akkor jött rá, hogy ezzel el lehet mondani vmit.
Ezzel szavak nélkül lehet beszélni.
Horák Árpád 