¥¥¥ Gyors, apró lépésekkel jössz le a lépcsőn. Felületes szemlélő akár futásnak is nézheti. A nappali padlójara lépve nem lassitasz, megnyújtott léptekkel haladsz a bejárati ajtó felé. Egy pillanatra elvakit a nap, ahogy kilépsz, de a tó sziluettje tiszta. És a parton háttal neked ott áll Ő. Elönt a boldogság, ahogy meglátod. Mostanában ez mindig így van. Igényeled a közelségét. Minden letisztult, nincsenek kérdések. Szereted Őt. Lassan közelítesz felé hátulról. A hátát nézed. Kicsit ferdén áll. Jellegzetes testtartás. Az egyik különlegessége.
Még nem éred el, amikor visszagondolsz vkire a múltadból. Akkor nem így volt. Vágyódás? Sóvárgás? Epekedés? Áhítozás? Egyik sem. Különösen erős volt, legyőzte az akaratod. De nem vágyódás volt, az megszűnik, ha kielégítik. Ez állandóan uralkodott rajtad, beférkőzött az akaratodba, és a saját jobb belátásod ellenére is engedelmeskedtél neki. Nem makacsság volt ez, hiszen értetted az okokat, mégis ellenük döntöttél. A legnehezebb feladatok közé tartozik meghatározni, hogy ez a természet csodálatos tüneménye mi is pontosan, anélkül, hogy megítélnénk.
Homéroszig kell visszamennünk, hogy tudjuk. Ez is bennünk van. Része a lényünknek. Urunk és parancsolónk: A SZENVEDÉLY.
Horák Árpád 