¥¥¥ Mély hitedből csodák teremnek. Enerváltan érsz ki a tóparti házhoz. Fárasztó napok állnak mögötted. A sok újdonság, a futás, a harminc napos kihívás… Terhelnek. Kápráztatóak az új lehetőségek, de.. Ahogy a kocsiból kiszállsz egyből feltűnik a zárt ajtó. Mégsem tulajdonitasz neki nagy jelentőséget, mert a gondolataid az ismerősöd körül járnak, akivel az ideúton találkoztál. Jó volt Őt látni, a könnyedségét, a laza humorát… De a gondolat, amit benned ébreszt, nem tetszik. Túl sokszor jön mostanában elő. Változás közeleg. Hát jó. Hadd jöjjön!
Ahogy belépsz az ajtón, egyből meglátod Őt. Ma is nagyon vonzó. Sugárzik. Szűz anyám! Gondolod. Ahogy csevegsz Vele csupa egyáltalán nem fontos témáról, eszedbe jut az előző este. Furán zárult az a telefonbeszélgetés. Nem értetted az utolsó mondatot, csak érezted, hogy vmi nem kerek. Amúgy is. Ez most más volt, mint legutóbb. Nem tudod miért, de nem akartad, hogy vége legyen.
De ez nem minden. A ráhangolódás. Nem megy. Valami akadályoz. (vagy segít?)
A küldetésedben támogató, minden módon a segítségedre lévő… Ok. Támogat. Segít. Ok. De miben?? Minden világos, csak az nem mi a küldetés. Márpedig egy olyan hajónak, amelyik nem tudja hova tart, soha nem fúj jó irányból a szél… Hát ennyi. Várakozás következik. Hátha letisztul.
Ahogy a gondolataid visszatérnek a jelenbe, úgy döntesz, hogy élvezed még egy kicsit a társaságát, aztán visszamész a városba. Nem akarsz maradni. A zárt ajtó. Nyugtalan leszel tőle. Mint tegnap az étterem választásnál. Tudtad, hogy gáz van. Csak nem tudtad mi. Most ugyanez a helyzet. De most nem keresel magyarázatot. Elég a diszkomfort érzet. El kell innen menni. Most.
Valami jön. Valami közelít .Érzed. De mi?
Horák Árpád 