¥¥¥ Senki nincs a házban, amikor kiérsz. Délután még nem gondoltad volna, hogy itt fejezed be a napot. Ő sincs itt. Túl nagynak érzed a csendet, amikor belépsz. Egyből a kandallópárkányon lévő órára nézel. Pedig az idő semmit sem számít. Mégis egész nap ezt csináltad. Felmész az emeletre. Fürdőnadrág, aztán irány a tó. Háromnegyed tíz. Tök sötét van. Ahogy belegázolsz a vízbe, szinte semmit nem látsz. A víz is fekete. Már térdig vagy a tóban, amikor érezni kezded, hogy mennyire hűvös a víz. Háttal rúgod el magad a parttól, így jól látod a ház világító ablakait. De csak fény van, semmi zaj. Hasra fordulsz, és nyugodt tempóban indulsz a tó közepe felé. A víz olajosan ölel körbe. Kiélesednek az érzékszerveid a sötétben. Jól esik a vízben lenni. A víz a barátod. Nem volt mindig így. Nyolc éves voltál, amikor a nagybátyád háza mögötti meszesgödörbe estél. Valami irtó fontos dolgot akartál kipiszkálni, és egyre jobban közelítettél… Aztán már csak a rémület, hogy nincs levegő, és le föl merülsz… Ha a bátyád nem fut be segítségért, ki tudja, hogy végződik az a nap. A segítség elég béna volt. Egy botot nyújtanak feléd, hogy fogd meg. Harmadszorra sikerül. Még kétszer le a fenékig. Egyiknek sem jutott eszébe, hogy beugorjon érted. De aztán megvan a bot, és kint vagy. Fél óra meszes víz hányás következik. Ez tuti kilúgozta a gyomrod.
De ez már csak emlék. És semmit nem számít, ahogy taposod a vizet. Nem hat már rád. Jól érzed magad.
Egy nagy méretű hal ütközik a lábadnak. Lehet vagy harminc kiló, de tuti nem lát. Elindulsz vissza. Lassú tempókkal közelítesz a parthoz. Élvezed, ahogy a víz lehűti a tested. Jól esik ez után a nap után. Az egész tested libabőrös, amikor a partra érsz. Csak egy enyhe szellő van, de ez is elég, hogy fázni kezdj. Összehúzod magad, ami persze semmit nem használ. Félúton a háztól megállsz, és sóhajtasz egy nagyot. A sóhajjal elmegy a hűvös is. Már nem fázol. De eddig sem ez számított igazán. A ház visszatükrözi a lelked.
Egyedül vagy.
Horák Árpád 