Etel a fésülködőasztalánál ül, a tükörbe néz, és felsóhajt. Susan! Neki is ugyanilyen szomorú szemei vannak. Bárcsak még egyszer láthatná! De nem fogja. Tudja, hogy Susan már nem él. TUDJA. Nem hisz ebben a huszonnyolc napban. Nem is ezért van itt. Nem Susan miatt jött. Ha Susan élne, ő akkor is ezt csinálná, amit most. Mert eljött az ideje. Nem lehetett ezt már tovább halogatni. Szembe kell néznie önmagával és a félelmeivel. Eddig ezt mindig a húgával együtt tették meg. Mindig egymás mellett álltak az embert próbáló helyzetekben. De Susan most nincs itt, hogy támogassa. És már nem is lesz.
Egy könnycsepp gördül le az arcán.
Bárcsak te is itt lehetnél, Susan, hogy együtt éljük át ezt a csodát.
Horák Árpád 