A nap vérvörös fénnyel fröccsent szét a leveleken. A fa csak a barna ezer árnyalatát és egy csepp narancssárgát engedett a szélesen szétterülő lombja alá. A sárkány nem törődött ezzel, csak állt a hatalmasra nőtt fa lombkoronája alatt, és türelmetlenül toppantott már sokadszor a lehullott levelekre túlméretezett lábával, és közben többször is úgy grimaszolt az orrával, mint aki tüsszenteni készül. A szürkésbarna pikkelyes arcán mélyen ülő zöld szeméből melegség áradt.
Ezt bárki észrevehette, aki a szemébe nézett.
A smaragdzöld és már már feketébe hajló sötétzöld között gyakran változó szemszíne viszont sehogy sem illett hozzá. Sem a hideg, sikosnak tűnő bőréhez, sem a termetéhez.
Valahogy nem illett az egyéniségéhez.
(353.) A sárkány 1. Rész
Horák Árpád 