Ahogy megrázza a busa fejét, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elűzze az orrából a zavaró érzést, a szürkésbarna rombusz alakú pikkelyei tükörként visszaverve a lombkoronán átjutó fénysugarakat, arany színnel vonva be a élénkzöld levelek alját, ékszerré varázsolják az erdőt.
Az újabb türelmetlen dobbantás után felszálló porszemek misztikusan csillogó ezüst ködbe burkolják a, kecsesnek még véletlenül sem nevezhető, lábát.
A fejét kissé hátrahúzza hosszú, vastag nyakán, közben kissé eltátva a száját, látni engedi, az egymás felé forduló, kúp alakú, hatalmas fogait, amik gyilkos présként csapódnak össze, újra és újra.
Nincs ember, aki közéjük akarna kerülni.
A királyfi mégis ott áll vele szemben, és lustán a kardjára támaszkodva figyeli.
Horák Árpád 