A jatagán úgy csap le, mint aki tudja, mi a dolga. De a lelkedből nem érkezik meg a válasz. Azt sem látod tisztán, hogy a ciklámenbe hajló elénk piros köteléket sikerült-e elvágni.
És azt sem érted, hogy miért nem a szokásos arany szint látod.
Kinyúlsz jobbra, de a kezed megáll a levegőben. Először azt hiszed, nekiütközött valaminek, de nem ezért állt meg.
Csak egy emlék. Egy emlék, amikor a kocsiban ülve ugyanígy nyújtottad ki a kezed Felé.
Akkor el is érted. Most csak a semmi van ott, és mondat, hogy “Itt vagyok, fogd meg a kezem!”, már eszedbe sem jut.
Horák Árpád 