Ma forgott a nap, mint a szél. Mint a szél iránya. A gyepet nem lehetett látni, annyi fehér virág borította a teret. A nap pont szemből sütött be a fák közé, és elvakitott, ahogy a sziklák között vezető ösvényen elérted az első padot. Kétszer is visszanéztél, mert a tegnap előtti roncsnak nyomát sem láttad, ahogy megérkeztél. Talán egy kutya? Furcsa ízlése lehet.
A két nőre nem emeled rá a tekinteted ma, nem úgy, mint a tegnapi zenét hallgató hátizsákos lányra. Bennük nincs élet.
Unottan mész el mellettük: lélek nélkül nem megy. Tudniuk kellene.
Közvetlenül a parkoló szélén állsz meg.
Itt csodálatosan süt a nap!
Horák Árpád 