Az ösvény, amit a kerítés vágott ketté, a műútig vitt. Ahogy a fekete sportcipőbe bújtatott lábait rakta egymás után, nem figyelt a környezetére. Sokszor járt már itt. A világos farmer, és a fekete, vékony anyagból készült felső, nem nevezhető igazán terepszínűnek, mégis tökéletesen beleolvadt vele a háttérbe. Az erdő magába fogadta, szerette Őt.
A vállát kissé felhúzva, előre hajtott fejjel haladt az udvarház felé, azt a látszatot keltve, hogy púpos. Nem szándékosan ment így, nem akart senkit megtéveszteni. Ez távol állt szelíd természetétől.
Ahogy élérte az utat, átvágott, és sietősre vette a tempóját. Várta már a találkozást.
Az udvarban, a diófa alatt álló asztalhoz ment, és leült a szokott helyére. A lábát keresztbe tette, és lóbálni kezdte. Úgy, ahogy csak Ő tudja.
Ahogy csak Dóra tudja.
Horák Árpád 