A völgy bal oldalán álló hatalmas fa koronája felett fátyolfelhő takarta el a napot, de az ezen áttörő citromsárga így is képes volt ellensúlyozni a haragoszöld sötétbe burkolózó szemben lévő oldalt. A völgyben futó patak felett megállt a reggeli pára.
A patak, ahogy élérte a pontot, ahol megtört a völgy, vízesésként zuhant a mélybe, vizpermettel beterítve a környező fákat, és ezernyi vakító kristályként csillogva vakította el a mellettem álló lányt. A mindent uraló zöld és kék színt csak ritkán törte meg a fák törzsének barnája.
Az űrkomp, ami nagy sebességgel közeledett felénk, három perce lépett be a légtérbe.
Mindig pontosan érkezett. Mindig.
Horák Árpád 