A vízesés mindkét oldalán ritkán látott zöldbe borultak a fák, talán a víz közelségétől, talán a Helgától balra álló négy emeletes ház, jellegzetesen bordó tetejétől. A Japánra annyira jellemző tetőszerkezet könnyűnek láttatta és a tájba integrálta az épületet, mégis minden tekintet megakadt a harmadik szint erkélyének legszélén.
Helga is arra nézett, feszült figyelemmel, mozdulatlan, merev nyakkal, olyannal, amire minden külső szemlélő azt mondaná: izomgörcs.
De szó sem volt görcsről.
Helga félt. A bántó, olvadt műanyagra annyira jellemző égett szagtól hirtelen hányingere lett, az arca újra és újra megrándult, mégsem fordította el a fejét.
Ő volt az egyetlen, aki nem azt nézte, amit a társaság másik három tagja.
Ő a múltját nézte.
Horák Árpád 