A szoknya a combjára simult az ajtónyitás után támadó huzattól, de Rita keze nem indult el, hogy egy egyszerű mozdulattal a helyére húzza. Megkövülten állt az étterem ajtajában. A rossz érzés, ami egész úton kínozta, már teljesen átvette az uralmat az elméje felett. Az egyre gyorsabban érkező hőhullámoktól felforrósodott a teste, az arca kipirult, és bár a toronyház hetvenhetedik emeletén lévő étterem életének csodáját hozhatná el neki, csak rettegést érzett. Már a kocsiban utálta a smirgliként a felkarját dörzsölő blúzát, és legszívesebben visszafordult volna, hogy átöltözzön, de nem tette. Nem akart elkésni. Gyertyafényes vacsorára volt hivatalos a város legexkluzívabb éttermébe, és bár nem értette, hogy miért itt találkoznak, boldogan indult el otthonról. Az út azonban rémálommá változott; folyamatosan fázott; hiába tekerte maximumra a fűtést, az sem segített. Aztán elindult egy gondolat a fejében, ami mostanra egy boldog, szerelmes lányból egy kétségbeesett roncsot csinált. Egy olyan gondolat, hogy ez az egész csak egy tréfa, és a férfi, akit szeret, csak meg akarja alázni. Minden erejével próbálta magától elhessegetni a gondolatot, de ez nem volt elég. De Rita nem az a fajta, aki harc nélkül feladja. Megállt egy benzinkútnál, jeget vett, hogy felvegye a harcot a saját agyával. Elhozta a három kilót, mert ez volt a legkisebb kiszerelés, és azonnal, már a parkolóban felszakította a műanyagot, nem foglalkozva vele, hogy a csomagolás éles széle késként hasítja fel az ujját, és dühödten a csomagba túrt, és bár a jég égő tűzként égette a bőrét, belemarkolt, és néhány nagyobb darabot a tarkójához szorított.
Az étterem ajtajában állva ez olyan távolinak és hihetetlennek tűnt számára, mintha meg sem történt volna az egész, és bár a terem hőfokával minden tökleletesen rendben volt, mégis úgy érezte, hogy fázik és izzad egyszerre. Az agya még mindig irányította a testét. El akart menekülni, máshol akart lenni, ahol megszűnik számára ez a rémálom, de a sors nem így rendelte. Mert abban a szent pillanatban, amikor úgy döntött, hogy elég volt, hazamegy, és kisírja magát a hálószobája magányában, meglátta férfit. A kifogástalan öltözet és az elbűvölő mosoly, amibe beleszeretett ott állt vele szemben, és egy egyszerű mozdulattal, a mellette üresen álló, székre mutatott.
Rita elméjéből egy pillanat alatt eltűnt minden kétely. A ruhája érintését selymesnek érezte, a cipője nem szorította, a szoknyája pedig egy modellen sem állhatott volna jobban. Már nem fázott és nem izzadt, a forróság, ami eddig rabságban tartotta a testét, úgy tűnt el, mintha soha nem is létezett volna.
A férfi, aki közben elindult felé, végig a szemét nézve, szüntelenül mosolyogva közeledett, azt sugározva magából, hogy: de jó, hogy megjöttél. Rita kissé oldalra hajtotta a fejét; már ő is mosolygott, és az elegánsan visszafogott pezsgés, ami az étterem annyira jellemző sajátja volt, rá is átragadt. Még két lépés, és eléri őt. Eléri őt, és hozzá fog érni. Mindig ezt csinálja, ha a közelében van. És Rita most nagyon vágyott erre.
Vágyott rá, hogy a férfi megérintse.
Horák Árpád 