A mocsár mellett vezető ösvényen ütemes cuppogással haladtak előre, de enerváltak voltak, elérték a teljesítőképességük határát. Helga csípőre tett kézzel figyelte őket hátulról, kissé hunyorogva, a lemenő nap még mindig erős fényétől. Nem tetszett neki a környék. A mindent uraló zöld összes árnyalata, és a néha felbukkanó barna nem elégítette ki az erős színek utáni vágyát, ráadásul a párás levegő miatt a ruhája átnedvesedett, a bőrére tapadt, és minden lépésnél reszelőként támadt a bőrére, amiatt nem volt kedve mwgmozdulni, de ott maradni sem akart, így egy csinos kis patthelyzetbe került, amiből úgy tűnt, nincs kiút.
Mindent összevetve Helga meglehetősen nyűgös volt.
Horák Árpád 