Tétován nézett fel. Kérdés volt a tekintetében. Jó lesz így? Ezt kérdezte, szavak nélkül.
Ő bólintott: persze, hogy jó. Ez nem is kérdés. Tökéletes. Már az előbb is jó volt. Most miért ne lenne jó?
Bólintott, de nem mozdult el az ajtóból. A lány, még mindig félig előrehajolva, elfordult, és kettőt lépett a nappali felé. A vékony anyagból készült, világos sárga nadrág a fenekére feszült, amikor visszafordult felé, olyan mosoly volt az arcán, amit csak nagyon kevesek tudnak.
A lelkét tükrözte.
Ő elfordult, az ajtó becsukódott, és akkor látta meg. A nyitott folyosó jobb oldalán volt, jóval a feje felett.
Azóta sem tudja, hogy mi volt az.
Horák Árpád 