A táska füle vékony csíkká vált, és élesen a bőrébe vágott, annak ellenére, hogy a súly, ami a táskában volt, még csekélynek is alig volt nevezhető. Csak egy pillanatra nézett le a kezére, jelezve az agyának, hogy érzi a fájdalmat, aztán már felemelt tekintettel lépett fel a sövények közé, a gyalogútra.
A szemét végig a házon tartva ment el az ajtóig, és ugyanúgy fordította el a kilincset, mint eddig mindig.
És mint eddig mindig, most is megállapította, hogy ez egy erkélyajtó, és ez a zár nagyon nem illik egy iroda bejáratához.
Ez a nap mégis más volt, mint a többi.
Horák Árpád 