Ennél nem lehetett messzebb az űrhajótól. A vezeték,ami hozzá kötötte, és ami az életet adta neki, egyenesre feszült. Úgy érezte, a semmiben lebeg. Nem szó szerint: úgy valóban ott lebegett. A feleségére gondolt, a veszekedésre indulás előtt, a lányokra, és a perre.
Minden felkészülés alapköve az volt, hogy a múltat otthon kell hagyni. Ő, rutinos űrhajósként tudta ezt, de most nem volt képes betartani. Hiába nézett le a Földre, aminek a szépsége mindannyiszor lenyűgözte: a lelke üres volt.
Az éles, sivító hangtól megrándult, és tizenkét év gyakorlatával azonnal válaszolt az expedíció vezetőjének.
– Valami zavar van a vételben!
Ahogy lassan visszalebegett a zsilip felé, a felesége arcképe halványulni kezdett.
Horák Árpád 