Nem úgy nézett ki, mint egy kobold: kedves, öreg bácsinak tűnt. A feje tetején erősen kopaszodó, kissé ráncos arcú, meleg tekintetű férfi volt. Akinek a szögletes szemüvege az orra végére csúszott, a szája mindig mosolyra állt, és a belső erőt, amivel rendelkezett, szelíd természete mögé rejtette.
Senki nem emlékezett már rá, hogy ki kezdte kedves koboldnak hívni. A név rajta ragadt, és úgy tűnt, ő is ragaszkodik hozzá. A hosszú, kinyúlt, barna kardigán, a szürke szövetnadrág, a finom bőrből készült cipő és a kertvárosi ház, mind-mind hozzá tartozott. Mindenki: a barátai, szomszédai azt hitték, ismerik őt. Azt gondolták, a kedves kobold nyitott könyv a számukra.
De nem az volt.
Horák Árpád 