Tátott szájjal állt a félhomályos folyosó közepén. Nem volt teljesen nyitva a szája: úgy nézett ki, mintha a mozdulat megakadt volna út közben. A sötétbarna haja a feje tetején a koponyájára lapult, a jobb oldalon pedig felkunkorodva állt el az arcától, pont, mint egy műanyag babának.
Az előtte álló, és felé fegyvert nyújtó nőt nézte; mondani akart neki valamit, de nem hagyták el szavak a száját. A sokk erősebb volt nála: megnémította. Az alapból sápadt bőre márványfehérré vált, az ajka remegett, a jobb keze időnként megrándult. Már harmadszor rázta ki a hideg, és ahogy bizsergés végigfutott a hátán, a nyaka is rángatózni kezdett.
Teljesen ki volt készülve.
Horák Árpád 