Balról, tizenegy óránál lépett be a légtérbe az űrhajó. Ahogy meglátta, visszahőkölt, aztán a fejét csóválva nevetett magán: már harmadszor a héten.
Eddig az égbolt azon pontján egy fénylő csillag volt. Egy gyémánt. És most már többedszer az a sötét valami. Ez megzavarta.
Összpontosított, mert érezte, hogy fontos, de zavarta, hogy nem érti, mi a fene folyik körülötte. A nagymama, a sír, a pénz, aztán most ez: nem állt össze a kép.
Újra odanézett, de semmi. A zavar nem múlt el.
Az álom, aminek csak a felére emlékezett, az sem vitte közelebb a megoldáshoz. Tudta, hogy el kellene távolodnia a problémától, de nem volt rá képes: rágörcsölt az ügyre.
462. nap
Horák Árpád 