A nyaka megnyúlt, mint egy kócsagfiókáé, ahogy körbenézett. A bal keze továbbra is a kormányon volt, és fél szemmel a lámpa alatti számlálót figyelte: 17-nél járt a visszaszámlálás. Elképzelése sem volt arról, hogy mi keltette fel az érdeklődését, amíg meg nem látta a mellette lévő sávban álló autóban ülő lányt.
A lány ugyanúgy, mint ő, a bal kezét a kormányon pihentetve várta, hogy zöldre váltson a lámpa. Ahogy rápillantott, egyből tudta, ő már észrevette. Mereven nézett előre, durcásan erőt mutatott, aztán a válla előre esett, és egy a lelke mélyéről jövő szomorúság szállta meg. Ez olyan, amit nem lehet mással összetéveszteni.
És csak az ismeri fel, akinek van sajátja.
Horák Árpád 