Hetedszer szólalt fel ugyanabban a témában a héten, és az egyre rövidülő válaszok sem térítették észhez. A szenátus tagjai a kínos hallgatásig is elvihették volna az ügyet – mindhiába.
Az igaza teljes hitében másokra vért hányó, gyűlölettől elvakult beszéd zavart okozott ugyan, de nem úgy, ahogy a nő szerette volna. Ő arra számított, hogy befolyásolhatja, és a Bufud ellen fordíthatja őket. Ez a terve teljes kudarcot vallott. A szenátusban csak egyetlen ostoba és befolyásolható ember ült, és ez ő maga volt.
A Bufud már két éve a bögyében volt, azóta, hogy ott vitába keveredett az egyik vezetővel, és az ott elszenvedett vélt sérelméért kívánt bosszút állni. Sikertelenül.