A nappali fala mögötti kis folyosó falának vetette a hátát, és a fehérre festett plafont nézte. Mosolygott, a szeme csillogott, és bár fázósan karolta át a saját vállát, tökéletesen érezte magát. Még soha nem volt ilyen jól.
Leengedte a fejét, és a tenyerével közben dörzsölni kezdte a meztelen felkarját. A bőre forró volt, őrizve az érintés emlékét, és egy illat az orrában maradt, emlékeztetve őt, hogy várnia kell, mert ő vissza fog jönni. Ezt mondta neki: maradj itt, mindjárt jövök.
Rég nem érzett örömmel engedelmeskedett, eljátszva a gondolattal, hogy mi fog történni, ha visszaér. Egy-két percig lesz csak távol, az egész nem tarthat tovább, és ez a szünet lesz az ami felteszi a koronát erre a napra.
És erre az együttlétre.
488. nap
Horák Árpád 