Gyermekkora óta szerette a tüzet, a lábát félig letakarva fekete köpenyével, akkor is ő ült legközelebb hozzá, távol az egyre hangosabb társaságtól. Igazából a füstöt szerette, az illatát, nem a meleget. Évekig talált különböző magyarázatot a vonzódására, mostanra egyszerűen elfogadta: imádja.
Kevés dolgot imádott, még kevesebbről tudta, hogy imádja, ezt megbecsülte, a részévé tette, olyan valaminek tekintette, ami meghatározza őt: ő az, aki él-hal a füstért. Odáig ment az imádatában, hogy a nappalija közepén rakott tüzet, csak hogy érezze. Ez nem túl egyszerű a százhetedik emeleten: az a tűzriasztó állandóan bejelzett, nem győzte hívni a tűzoltókat, hogy téves a riasztás.
502. nap
Horák Árpád 