510. nap

Körülnézett, aztán a tekintetét egy pontra szegezte. Azt a pontot nézte, ahol a hegy megtört, az emelkedő meredekebbé vált, a vizmosás felett álló fák árnyekában álló két karó között feszülő piros szalag pedig vígan lebegett. Mintha integetne. Hetek óta esett, néhány naponta az eső özönvízszerűvé vált, az orkán erejű szél otthon tartotta az embereket.
John lesétált a partra, a vizet nézte, és próbálta megbecsülni a csónak és a szalag közötti távolságot. Onnan jött a lövés, semmi kétsége nem volt, bár a szakértők kételkedtek. Szerintük az nem bizonyíték, hogy ott találták meg a töltényhüvelyt. John szerint sem volt ez elég, de ő tudott valamit, amit a többiek nem.
És esze ágában sem volt ezt az információt megosztani velük.

Kategória: .

Hozzászólás