A nap hátulról sütött, nem vakította el, mégis megállt, hogy meggyőződjön róla: a nő, akire várt, megérkezett. A terminál zsúfolásig megtelt: kilenc gép szállt le egy időben.
Mégsem volt nehéz dolga. A piros ballonkabát, a narancssárga bőrönd, amit maga után húzott, és a szintén piros tűsarkú kiemelte a tömegből. Manökenekre jellemző járással, a lábait egy vonalban téve egymás után közeledett felé. Nem mosolygott, csak merőn bámulta: ez semmi jót nem ígért. Noel nem számított rá, hogy elfelejti, ami Hong-Kongban történt, de úgy tűnt, ennél többről van: Abigail ellenségesnek tűnt.
Nehéz három nap következik, gondolta.