(548.) Redőny és spaletta 1. rész

– Majd a kocsiban megbeszéljük! – Albert kinyitotta Barbarának az ajtót, és rámosolygott. – Drágám!
Mióta megtudta, hogy egy csúnya esküvő előtti szakítás miatt hagyta ott a szülővárosát, és költözött fel a fővárosba, drágámnak szólította az új társát, bár a szó olyan üresen csengett, hogy az már őt is zavarta. Először jópofának tűnt ez a drágámozás, de már kezdett kínossá válni; szabadult volna a helyzetből, amibe hozta magát.
Beült a vezetőülésbe, és indított. Végre egy kis terepmunka! Unta az irodát.
– Albert, válaszolnál? És ne szólíts drágámnak!
– Új körülmény merült fel.
Eddig még nem beszéltek erről az esetről. Az elmúlt három napban, mióta Barbara a társa lett, egy másik ügyben nyomoztak. Gyilkosság; ismeretlen tettes.
– A szomszéd látta, hogy reggel felhúzták a redőnyt.
– És ezért megyünk ki?
Barbara ismerte az anyagot, tegnap éjjel átküldte neki; nyilván elolvasta, és látta, hogy amiről beszélt, az nem szerepelt benne.
– Részben. Tegnap este kaptam egy anyagot: a halott vejét gyilkossággal gyanúsították meg, még amikor nevelőintézetben élt.
– Erről semmi nem volt az aktában.
– Nem volt még időm beleírni, drágám.
A drágám szó most véletlenül csúszott ki a száján, és bár Barbara tetszett neki, nem akart vele flörtölni. És a nő rosszalló pillantásából ítélve, ő sem vele.
– Valószínűleg egy ostoba baleset. De a nagy vagyon miatt körültekintőbben járunk el. A rendőrkapitány háromszor telefonált rám az ügyben. Alapos vizsgálatot akar.
– Mit lehet ezen vizsgálni? A nő kihajolt, hogy kinyissa a spalettát, a redőny leszakadt, és szétzúzta az egyik gerinccsigolyáját. Ki akarna így ölni?
– Aki azt szeretné, hogy balesetnek tűnjön – Albert leparkolt az út melletti tujasor mellett. – Megjöttünk!
A ház, ahol az eset történt, nem tűnt nagynak a többi mellett; ez volt az átlagos villaméret a környéken. A villával szemben egy háromemeletes, szürke falú polgári ház állt, minden emeletén egy-egy lakással.
Albert a földszinti lakásba csengetetett be. Egy túl lelkes férfi nyitott ajtót, és azonnal beszélni kezdett, rájuk zúdítva az elméletét.
– Aznap reggel is felhúzták a redőnyt, és ez azt jelenti, hogy az azt követő két órában kellett elromlania a motornak. Az áldozat két órával a redőny felhúzása után hajolt ki az ablakon. – Boldogságtól átszellemült mosollyal mondta ki az áldozat szót. Kulcsfigurának tartotta magát az ügyben, és ezt láthatóan élvezte. – Nekem is motoros alumínium biztonsági redőnyöm van. Kézzel is lehet mozgatni, de csak akkor tud lezuhanni, ha a motor elromlik.
Miután betessékelte őket, egy használati útmutatót tolt Albert elé az asztalon, ami mellé időközben, vadul bólogatva, leültette őket. Ő felemelte, és a férfi felé tartva megkérdezte:
– Ezt elvihetjük magunkkal?
– Hogyne! Meg is tarthatják! Csináltattam másolatot. Mit gondolnak, gyilkosság volt?
Barbara a szemét forgatva fordult el, és Albertnek sem volt kedve tovább maradni.
– A nyomozás lezárásáig erről nem beszélhetünk.
– Persze, persze.
A férfi kikísérte őket, és hosszasan búcsúzkodott. Albert már rég Barbarához beszélt, mire becsukta maga után az ajtót. Albert kisétált Barbarával az út közepéig, és az egyik első emeleti ablakra mutatott:
– Az volt az. A konyha oldalsó ablaka.
Az ablakot egy sötétbarna, csukott spaletta takarta el.
– Hogyan láthatta, amikor felhúzták a redőnyt, ha a spaletta csukva volt?
– Láthatta. – Albert a nyakát vakarta, miközben beszélt. – Olyankor fénylik mögötte az üveg. Szerintem egész nap a környéket figyeli – intett hátra a fejével a földszinti lakás felé.
– És miért ne romolhatott volna el a motor pont akkor? Bármikor elromolhat.
– Igen. De ez a Kevin nevű alak nagyon sokat nyert ezen az ügyön. Az apósa egy éve meghalt Afrikában. És most az anyós is meghal. A felesége, aki otthon van a három gyerekkel, örökli meg a teljes céget. Kevin az após halála után igazgató lesz, és azóta rendszeresek a konfliktusok az anyóssal, aki nem tartja megfelelő vezetőnek. Most minden az övé már; illetve a feleségéé.
– Akkor most már csak őt kell megölnie.
Albert érezte Barbara hangjában a gúnyt.
– Ahhoz nagyon ostobának kellene lennie!

Miután egy arra járó autó megzavarta az út közepén zajló beszélgetésüket, visszaindultak a kapitányságra.
– Ha elintézted az ügyedet a munkaügyön, utána kimegyünk a cég telephelyére.
– Beszélünk ezzel a Kevinnel?
– Nem. Ő nincs ott, pont ezért megyünk oda most.
Barbara az első társára emlékeztette Albertet, akit még tizenöt éve ő tanított be. Azóta nem volt női társa. És ez pont igaz volt a magánéletére is.
A kapitányság előterében elváltak, Albert az irodájába indult, hogy kiegészítse az aktát. Nem lehet benne hiba: ezt sokan meg fogják nézni. A megérzése azt súgta, hogy a Kevin anyósát megölték. És úgy döntött, hogy ennek alaposan utána fog járni.
Ahogy az irodájába lépett megszólalt a mobilja. Kenyai mobilszámról hívták. Albert nem volt nagy utazó. A szomszéd országban is csak kétszer járt. De a kollégiumi szobatársát, akivel a rendőrtisztin tanult, messze sodorta az élet. Kenyában lett a rendőrség főparancsnokának egyik helyettese. Őt hívta fel tegnap, hogy nézzen utána a vadászbalesetnek. Nem számított rá, hogy ilyen gyorsan kap választ.
A telefon után a gépe elé ült, és megkezdte az annyira gyűlölt adminisztrációt. Kényszerítenie kellett magát, hogy az egyik szót a másik után leírja. Így is nehezen haladt: a gondolatai folyton az ügyön jártak. Ha ez gyilkosság volt, akkor túl egyszerű, még ha annyira elmésnek hiszi is a gyilkos. A szomszédtól megtudta, hogy Kevin anyósa minden nap veszélyesen kihajolva nyitotta ki a spalettát. Könnyű volt időzíteni. És a motiváció: a pénz, az is nagyon egyértelmű.
Albert épp a derekát masszírozta fájdalmas arccal, amikor Barbara kopogás nélkül belépett hozzá.
– Indulunk? – Barbara hangja pont olyan elgyötört volt, mint az arca.
– Megkínoztak?
– Hogy tarthat egy adatfelvétel három órát? Csak áthelyeztek. Utálom a bürokráciát!
– Ki nem?
Albert görnyedve állt fel, és úgy indult el az ajtó felé, mint egy béna kacsa.
– Nehogy megszólalj!
Szótlanul sétáltak le a második emeletről a kocsiig. Albert a szolgálati parkolóba vezette Barbarát, és a saját BMW-jébe ült be.
– Nem jövök ma már vissza – kérdés nélkül osztotta meg a gondolatát a társával. – Elviszlek ebédelni. És vannak híreim is.
– Ez ma az első mondat, aminek örülni tudok. Az ebédnek.
Barbara nem kérdezett rá a hírekre az étteremig, Albert pedig nem hozta szóba. Albert az étterem előtti parkoló legtávolabbi sarkában állította le az autóját, onnan sétáltak be a poros murván a bejáratig. Ott kinyitotta az ajtót a nő előtt, és ahogy előre engedte Barbarát, összeért a kezük. Albert meghökkent, hogy a hideg kilincs után milyen forrónak érzi a bőrét.
Az ablak mellé ültek le.
– Nos? – Barbara kérdőn nézett a férfira – Mik a hírek?
– Utánanézettem a vadászbalesetnek. Nem hivatalosan.
Ezt teljesen feleslegesen mondta. Egy hivatalos kérés még az országon belül is hetekig tartott volna.
– A kollégiumi szobatársam sokra vitte Kenyában. Megírtam neki mindent. Azt mondta, ezer százalék, hogy nem történt gyilkosság.
– Hogy lehet ebben ennyire biztos?
Barbara nem kérdezett rá a kapcsolatra, és arra sem, hogy Albert a hivatalos utat megkerülve kapott felvilágosítást az ügyről. Ő erre sóhajtva folytatta, bosszúsan, hogy nem tudta lenyűgözni.
– Az após három évtizede vadászott már Afrikában, így pontosan ismerte a szabályokat, mégis a baleset előtt az utolsó pillanatban változtatott az útiterven, és egy tiltott rezervátumba akarta vitetni magát. A két kísérőjéből az egyik otthagyta, mondván, ő ebben nem vesz részt, és ahogy visszaért a hotelbe, jelentést tett a hatóságoknál. Már keresték őket, amikor a baleset megtörtént. Egy bivalycsorda a folyóba lökte a dzsipjüket. A másik kísérő ki tudott úszni, de az öreg meghalt. A holttestét hazahozták, és eltemették.
– Hamvasztás volt?
– Nem. Hagyományos temetés. Mire gondolsz? Exhumálásra?
– Lehet, hogy elintézte a szülőket szép sorban. És most a felesége következik. Ha a pénz a motiváció, ő még útban van, hogy megszerezze a céget.

Ebéd közben Albert Barbarát kérdezgette a magánéletéről, de nem ment vele sokra: a nő bezárkózott.
– Várnak bennünket a cégnél? – Barbara visszautasította a desszert ajánlatot. Már indult volna.
– Ebéd elöttre vártak. De így pont jó lesz.
Az étterem és a cég telephelye egy utcában volt: az étterem az utca elején, a telephely a közepén. Néhány perc alatt odaértek.
Albert kimaradt a kérdezősködésből: Barbarára bízta az egészet. A nő kiválóan dolgozott, pont úgy, ahogy az aktájában olvasta: lényegre törő volt, és Kevin kollégáinak legkisebb rezdülésére is reagált.
Albert le volt nyűgözve.
És ezt meg is mondta Barbarának, ahogy visszaértek a kocsihoz.
– Nagyon jól csináltad! Bevallom féltem egy kicsit, hogy az álmos kisvárosi besurranó-tolvajok után hogy veszed fel a fordulatszámot nálunk. Zseniálisan csináltad!
– Köszönöm!
Albert még nem látta Barbarát ilyen sugárzóan mosolyogni, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy a nő a hosszú, bordó, kötött ruháját többször végigsimította. Tollászkodik, gondolta. Ez a negyedik lépés a nő és férfi közötti kapcsolatfelvételben. Már csak egy lépés van hátra.
– És most menjünk át az intézetbe, ahol Kevin felnőtt – ajánlotta Barbara.
– Rendben. – Albert bosszúsan ült be az autójába. Ennek neki kellett volna eszébe jutnia. Bejelentkezés nélkül gyakran hasznosabb információkat tudtak szerezni: ilyenkor nem volt idejük megijedni a kedves tanúknak.
– Te nem abban az intézetben éltél, ugye? – Barbara finoman a férfi csuklójára tette a kezét, ahogy az egyesbe kapcsolt.
– Nem! – Albert válasza kurtára sikeredett: Barbara után ő is bezárkózott.
A Fővárosi Központi Nevelőintézet – ami ezt a rendkívül elmés nevet kapta – északon volt, a város közigazgatási határán. A belvárosi dugóban ismét a nyomozásra terelődött a szó.
– Hogy látod a gyanúsítottat?
Barbarának a szeme sem rebbent, pedig Albert már gyanúsítottról beszélt.
– A vélemény egyöntetű: minden kollégája szerint egy arrogáns ostoba faszkalap.
– Motiváció?
– Ez már érdekesebb. – Barbara elgondolkozva folytatta – A cég napvédelemmel foglalkozik. A redőnyt és a spalettát is ők gyártják. Azt mesélték, hogy Kevin hetek óta habzó szájjal ment be dolgozni, mert nem volt elég, hogy az anyósa ragaszkodott hozzá, hogy az ő házán – ami amúgy a feleségéé – a redőny mellett spaletta is legyen, és ezt két hónapja, Kevin leghatározottabb tiltása ellenére felszereltette, azután minden reggel átment hozzájuk, és szépen az egész házban kinyitogatta az összeset.
– Én is megöltem volna – dünnyögte Albert az orra alatt; Barbara nem is reagált rá.
– És a lány állítólag minden vitában az anyja mellé állt.
– Akkor ő lesz a következő!
– Albert! Megtennéd, hogy komolyan veszed ezt?
– Megnyugtatlak, hogy nálam senki nem veszi ezt komolyabban!
Barbara az anyósülésről a férfi felé fordította a fejét, de Albert nem segített neki: nem adott magyarázatot arra, hogy miért vészjósló a hangja.