A lámpák vakítóan világítottak, a terminál tele volt emberekkel, az, hogy hajnali három volt, mégis rányomta a bélyegét hangulatra: az emberek ólmos lassúsággal sétáltak. Legalábbis John így látta, félig belesüppedve a VIP váró plüssfotelébe. Az agya kezdett leállni, hetven órája nem aludt, és hiába várta, hogy átessen a holtponton, az nem akart megtörténni. A gyomrát marta a sav, folyamatosan szomjas volt, a feje időnként akkorát rándult, hogy megrémült. Ő maga sem tudta, pontosan mitől fél, de halálfélelem hullámokban újra és újra elérte, és újabb adag adrenalint pumpált a vérébe. Nyögve felült, a bal könyökére támaszkodott, várta, hogy a megváltás, alvás formájában elérje.
Hiába.
Horák Árpád 