556. nap

– Üljön le!
– Vezérigazgató úr! Ha arról a vitáról van szó a tegnapi meetingen a marketingosztállyal, biztosíthatom, hogy tökéletesen együtt tudunk működni.
– Még véletlenül sem arról van szó. Nem foglalkozom ilyen apróságokkal. Megtenné, hogy leül?
– Igen, uram!
– Maga három éve dolgozik itt. Figyelemmel kísértem a karrierjét, mióta tudom, hogy Párizsban nyitjuk meg az új irodánkat. Maga Franciaországban született, és ott élt hét éves koráig.
– Igen.
– Ez sokat nyomott a latba. Beszéltem a közvetlen vezetőjével, és ő is alkalmasnak tartja magát az iroda vezetésére.
– Ó! Azt hittem, megvan a jelölt.
– Én is hallottam a pletykákat Josephről. Ezek alaptalanok. Az irodanyitást magára akarom bízni, és ez mindig is így volt, Nem volt más jelölt, és nem is lesz, ha maga igent mond.
– Köszönöm a bizalmat, vezérigazgató úr!
– Azt nem kell mondanom önnek, hogy ez mivel jár. Költözés Párizsba. Nyilván a családjával ezt megbeszéli. Hétfőn kérek végleges választ. Remélem, igent mond. Ez egy nagy lépés önnek a karrierjében. Ha elfogadja, felsővezető lesz. Onnan egyenes út vezet a managementig.
– Hétfőn válaszolok, de már most elmondhatom, hogy végtelenül boldog vagyok, és most úgy látom, nem lesz semmi akadálya a költözésnek.
– Ha jól tudom, az idősebb lánya Párizsban tanul.
– Igen ott, és a férjem két hete kapott egy kutatóösztöndíjat a Sorbonne-on, amivel évekig kutathat. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Köszönöm!
– Ez szinte sorsszerű. Köszönöm, hétfőn várom a válaszát.