A jurtatábor a völgyben állt, a táltos az egészre rálátott a domb tetejéről. Egy botra támaszkodva guggolt, a lassan felkelő napot figyelve, széles mosollyal és derűs szívvel.
A lánya visszatért a törzshöz, felkészülten, erősen, reménnyel a lelkében. Véget ér a várakozás, az asszonyok megnyugszanak, pár hét múlva teljes figyelmükkel kezdhetik meg a felkészülést a télre.
Az őszi nap – utolsó erejével – melengette az arcát, a szél túl erősen fújt, a száradó leveleket zörgetve, a szarvascsorda, ami eddig békésen legelt mögötte, az erdő felé húzódott.
Felemelkedett, és elindult a tábor felé, amikor látta, hogy a legkisebb fia a patak felé rohan, hogy vizet vigyen az anyjának.
566. nap
Horák Árpád 