567. nap

– Csak!
A szó úgy hatolt belém, mint egy kés, elérve a lelkemet. Fizikai fájdalmat okozott, az arcom összerándult, és elbizonytalanodva a kanapé háttámlájának támaszkodťam. A kezem megrándult az érdes szöveten, a szemem végig az előttem álló, szélesen gesztikulálva beszélő férfin tartottam, várva a folytatást. A téma több vargabetű után, Tolsztojt, a katolikus és buddhista vallást érintve, jutott el a romboló szavakig. Majd, ahogy odaért, tekergett is tovább, mint egy kígyó, aki siet, mindent megérintve hideg, nedves bőrével. Ahogy a beszélgetés távolodott, a lelkem hullámai egyre kisebbeket vertek, végül elsimultak, mint a tó felszíne, egy szélcsendes nyári délutánon.