Behúzott nyakkal, meggörbült háttal ült a párja mellett, laposan, mereven nézett előre, mint egy megriadt madár. Szárnyaszegettnek tűnt, bár mindenkinek szerelemről és boldogságról beszélt. A fiú talán fél fejjel lehetett magasabb nála, ő is merev volt, testben és lélekben is. A család úgy kerülgette őket, mint az arany szegélyű ünnepi étkészletet. Ők külön világot alkottak, kiváltva a nagynénik soha nem szűnő aggódását. Ez se volt más karácsony, mint a többi: mindenki önmagát adta, abban a hitben, hogy egész máshogy viselkedik. A szerelem nosztalgikus érzéseket keltett az idősebbekben, jó és nem annyira jó emlékeket idézve fel, abból a korból, amikor még nem halt meg bennük a remény.
569. nap
Horák Árpád 