A rénszarvas bárgyú, szerethető mosollyal ült a fenekén, mint egy kutya, a háromágú, ezüst agancsa vidáman villogott a fején, a vajszínű sál – csak egyszer megkötve – a nyakát átölelve pihent a mellkasán. Az előtte ülő kisfiút figyelte, laposakat pislogott, és láthatóan majd szétvetette a jókedv. Boldog volt.
Szerette a karácsonyt, az üldögélést a Mikulás mellett, a havas, napsütéses reggeleket, és a gyerekek ámuló tekintetét.
Fészkelődni kezdett, megmozgatta elgémberedett combjait, majd tüsszentett. A fehér, gombszerű orra vadul előre vágódott, valami ilyesmi hangot adva: hpciiii.
Riadtan a Mikulás felé fordult, tudni akarta, nem zavarta-e meg a meghitt beszélgetést, de kár volt aggódnia: ezen a napon törhetetlen volt az áhítat.
574. nap
Horák Árpád 