Harminchét napja történt. Harminchét napja és nyolc órája, nagyjából. Akkor találkozott vele utoljára, vele, akinél ott maradtak a gondolatai.
Felnevetett, imádva és gyűlölve ezt a helyzetet, majd erőt gyűjtve újra birkózni kezdett a harisnyájával.
A feje megrándult, az álla megfeszült, ahogy visszaindult az ünnepi asztalhoz. Leülve felvette az imádkozó szerzetes pózt, a telefonját babrálva, vágyva, hogy történjen már valami.
– Nem fog írni. – A húga hetek óta ezt hajtogatta, és bár most nem szólt, csak az ételt turkálta, Aród biztos volt benne, hogy most is erre gondol. Ő is tudta, hogy nem fog írni.
Mégis úgy szorította a telefonját, mintha vizet akarna facsarni egy sziklából.
Horák Árpád 