Jobb oldalon egy fasor, bal oldalon szántóföld övezte az utat, balra az erdő csak jóval a kaszálatlan földek mögött kezdődött. Nyáron kopár volt a táj, a föld vöröses színben játszott, sivatagszerűvé téve a tó felé vivő út melletti részt, a forróság megrekedt a dombok között, a levegő nem mozdult, elviselhetetlenné téve azt a júliusi vasárnap reggelt.
Inkább délelőtt volt, mint reggel, valahol tíz és fél tizenegy között lehetett, amikor a negyedik – és egyben utolsó -, éles kanyar után Niel meglátta az árokba borult autót. Egyből fékezett, bekapcsolta a vészvillogót, kiszállt, és elindult a kocsi mellett állók felé, hogy örökre megváltozzan az élete.
Örökre.
Horák Árpád 