Behúzott nyakkal, óvatos várakozással lépett be, a szemét tágra nyitotta, az ajka megfeszült, a szája vékony csíkká keskenyedett. A jelenléte azonnal betöltötte a szobát, pont úgy, mint amikor a nap narancssárgára festi a liget bokrait, átvéve az uralmat a zöld felett. Nem volt szép nő. Az erős arccsontja túl karakteres volt, a lefele gördülő, irreálisan nagy szája, a primitív erőszakosságával ellenszenvessé tehette volna, a férfi mégis gyönyörűnek találta. Azonnal felismerte benne a kincset, azt, aki képes a rosszat a jótól megkülönböztetni, mégis a jót választja.
A férfi először csak mögé állt, nem ért hozzá, csak figyelte, várva a pillanatot, amikor megérintheti. Érzékelte a nyugtalanul fel-le mozgó mellkasát, a teste előtt összezárt karját, a feszes állkapcsát.
(600.) Ártatlaság 1. rész
Horák Árpád 