Az őszi nap utolsó, még erős sugarai sötétzöldre festették a sétányt. Az apró kavicsos út, a beton szegély, a kovácsoltvas padok várták őket. Örömet akartak okozni nekik, visszaidézve a jó időt. A park közepén jártak, a tó bal oldalán, a régi körhintánál, amikor a fiú keze a lány fenekére csúszott, magabiztosan, birtoklóan, de szeretettel. A sugárzó mosollyal felé forduló arcra mosollyal válaszolt, finoman megszorította fenekét, maga felé fordította, és megcsókolta. A fiú jött ki előbb a csókból, a lány még tartotta az ajkát. Nem követelőzött, csak a nap volt az, ami szerette volna, ha a pillanat tovább tart, és ezzel talán a nyár is.
627. nap
Horák Árpád 