665. Nap

A feje jobb oldala csak este kezdett el feszülni, a fájdalom enyhe volt, mégis meglepte, hogy visszatért, pont akkor, amikor már minden jól alakult. Nem látta az űrhajótól a naplementét, pedig a köd már felszállt, a hajnali szelíd szél is besegített, a tó felől fújt, friss, nedves levegővel terítve be a város alsó részét. A karaván lelassított, majd megállt, a látvány lenyűgözte őket, bár az öregek már sokadszor látták, az áhítatuk nem csökkent. Istenként tisztelt utazókat láttak bennük, nem egy fejlettebb civilizációt, segítő szándékot feltételeztek, nem rombolást vártak, pedig az következett: mérhetetlen pusztulás és síró asszonyok, ezt hagyták maguk után, bárhol is jártak a csillagködben.