Finom, fehér nyaka volt, a haja úgy tűnt hosszúnak, hogy alig a válláig ért, és összeugrott, mint egy rugó, mégsem volt göndör. Kislányos vonásait megtörte egy dacos száj, egy kedvesen dacos, ami barátságos szavakat mondott még az idegeneknek is. Kifejezetten csinos volt, kortalan, a húszas évei végén, nem volt férfi, akinek ne tűnt volna fel. A nyitottságában volt valami kacér, hódítani akart, a rövid szoknyájával hangsúlyozta feszes combját, nem bánta, ha megbámulták, flörtölt, és azt bizony élvezte. Játszott, de nem bántón, megtartotta a távolságot – tökéletesen -, és önnagukra büszke férfiakat hagyott maga után.
Ritának hívták. A szomszéd utcában lakott. Szerette a világoskéket.
668. Nap
Horák Árpád 