Pillangó röptének örülni, mámorosan, lelkesen, nem lopva semmit, időt sem a másiktól – így kell élni. Adni, ha kérnek, akkor adni, ha kérnek, nem önmagadért, és nem csalódni akkor, ha mást kapsz, mint amit vártál – így kell élni.
Ez szemben van szülőkkel, irigyekkel, lemondva felépített dolgok részeiről, úgy lehet bátran boldognak lenni.
Egy embert ismerek csak, aki erre képes.
Aztán jön egy pillantás. AZ a pillantás. Ami azok fölé emel, akik magyarázatok között elveszve tépik szét vegetáló életük pillanatait. Azok fölé, akik meg nem állva pergetik a perceket, hogy ne legyen ideje senkinek hozzájuk lépni. Azok fölé, akik arrogáns önzésükben a világ fölé emelik magukat, de a porból nem emelkednek, az eső meg sárrá változtatja illúzióikat, nem virágaikat locsolja, hogy nőjenek azok az ég felé. Azok fölé, kik ítéletet mondanak tettek és mindenek felett.
Föléd.
Horák Árpád 