Teljesen sötét volt már.
A nádtetős ház előtt álló csenevész tuják a semmibe vesztek, az ég csillagos volt, sehol egy felhő, a kavicsos út porát meg rég elfújta már a szél. A tó csillogott, mintha mondani akarna valamit, valami bölcset, ami viszi előre a világot, oda, ahova tartania kell.
Csend volt, mély csend, mégis feszültséggel teli, nem ölelt át, csak várt, de nem a bölcsek nyugalmával – kínzó érzést hozott béke helyett.
Teljesen sötét volt már.
Ég felé kívánkozó tekintetet is hozott, árnyakat fény helyett, szomorú tekintetet, úton átfutó vadakat és engesztelhetetlenül a semmibe vesző mondatokat.
.
Sötét volt már. Teljesen sötét.
Horák Árpád 