Kempelen ünnepélyesen állt a torony talapzatán, és elmondta a tényeket, mint minden hónapban.
June unottan csetelt, Sarah a hullámokat nézte, ő sem figyelt, ezerszer hallott már a szibériai fenyőről és kristályról, amiről senki nem tudta, hogy micsoda, meg az acél félgömbről.
De Kempelen ragaszkodott ehhez. Szertartás volt neki.
Egy semmit nem érő, semmit nem számító, mégis fontos valami.
Egy keret.
A barátságukhoz.
Amikor végzett, leült Sarah mellé, a barátnőjére gondolt, aki többször szakítással fenyegette, mert kihagyta ezekből a programokból, Sarahra, aki az államokba megy ősszel egyetemre, Junera, aki az anyja mellett eladó lesz a kisáruházban, és arra, hogy valami a nyár végén véget ér.
Valami szép.
Horák Árpád 