Barbara még várt. Nem tette bele a paprikát.
.
.
Először főzött bográcsban.
Pörkölt.
Ízlelgette a szót, túl keménynek és póriasnak találta. Mint a krumplit. Kellene a pörköltnek valami elegánsabb név.
.
Leült a rönkre, ami székként funkcionált, nézte a bugyogó ételt, a paprika zacskóját kicsit megrázta, hogy érezze, tele van, és sóhajtott.
Nagyon finom lesz.
Tudta, hogy az lesz, lédús lapockát vett, friss hagymát, az alap illata isteni lett, a húst belerakta már, és várt.
A paprikát negyed órával a vége előtt teszi bele. Úgy megmarad az íze. Nem az üveges hagymára.
Beleszagolt a bográcsba.
A füstölt szalonna illatát kereste, nem tálalta, de nem bánta, bement a házba, felvett egy pulóvert – kezdett hűvösödni.
És várt.
Még nem jött el az idő.
Tökéleteset akart.
.
Nem tudta, miért.
Horák Árpád 