Kevin a kényelmetlen, vascsövekböl és vékony vászonból készült széken ülve nézte, ahogy a kaszkadőr harmadszor esik le a lóról.
Ugyanúgy.
Kevin unta a forgatást. Három hete nézte a jeleneteket, és semmi érdekeset nem látott. Lenyűgözte néhány műszaki megoldás, de ennyi.
Mocorogni kezdett a széken, de nem érezte jobban magát. Inkább felállt, és elsétált egy kávéért.
.
Az ügynöke erőltette, hogy fogadja el a meghívást. Kevin nem akart menni. Még az ügynöke szerint is szokatlan volt az egész ügy, de határozottan állította, hogy nem lehet visszautasítani.
Három hét. Már csak egy hetet kell kibírnia.
.
Esténként a stábtagok műanyag nádtető utánzat alatt itták a koktélokat, kis, színes napernyőkkel. Bizarr volt az egész.
Kevin nem a forgatás helyszínén lakott, egy hotelben foglaltak neki szobát jó harminc kilométerre.
Mégis minden este kint maradt.
.
.
Már három napja gondolkodott. Valami nem stimmelt. Minden profi volt. Ő unta ugyan, de azt világosan látta, hogy a legjobbak dolgoznak minden pozícióban. És a producer a furcsa meghívás után egyszer sem beszélt vele. Egyszer sem a három hét alatt.
Minden profi volt, csak a film címét nem sikerült eltalálni.
A pokol útja.
De most komolyan. Ki ad ilyen címet? Még a nyolcvanas években is gáz lett volna. A pokol útja. Na ne már.
Horák Árpád 